DHL gyorsjelentése rövid távú mozgásokat idézhetnek elő

DHL gyorsjelentése rövid távú mozgásokat idézhetnek elő. A Deutsche Post (DHL) részvények várható fokozatos növekedésre számíthatnak, a vezető elemzői becslések alapján 2025-2027 között az eredmények évi 6,7%-kal, a bevétel 3,2%-kal, az EPS pedig közel 8%-kal nőhet, így a saját tőke megtérülését 16%-ra jósolják a következő három.
gyorsjegyzetek alapján a növekedés elsősorban a továbbra is megerősített e-kereskedelmi forgalomra és a logisztikai szegmens dinamizmusára épül.
Az árfolyamot befolyásolhatják a globális gazdasági, és a szállítási költségek ciklusának változása, a munkaköltségek növekedése, valamint a konkurens logisztikai cégek stratégiai döntései.
Jelentős hatással lehet az osztalékfizetés: az idén is 1,85 euró részvényenként, 4,5% körül alakuló osztalékhozamot várnak a részvényesek, bár az utóbbi három évben az osztalék értéke stagnált, sőt, csökkentés is volt.
technikai megítélés jelenleg vegyes: egyes mutatók szerint „Buy” vételi jelet adtak, mivel a rövid és középtávú mozgóátlagok pozitív előjelet mutatnak, de egyes középkockázatú mozgóátlag-keresztezések mérsékelt óvatosságra intenek.

Legutóbbi hírek szerint a cég 2025 július 1-jétől árazási váltásokat vezetett be a nemzetközi privát küldemények piacán, ahol némelyik zónában és súlykategóriában az árak stabilak, de mérsékelt emelkedéssel számolnak, különösen a nem EU-ból érkező küldemények esetén.
Az éves eredmények (2024) alapján a konszolidált árbevétel 3%-kal nőtt, a nyereség is emelkedett, de az előző magas kamat- és költségnövekedési periódus utóhatásai még érezhetők.
Fontos vállalati eseményként említendő, hogy az ügyvezetői posztokat frissítették, Oscar de Bok lett a DHL Global Forwarding vezetőjeOsztalékfizetés szempontból a DHL hagyományait tartva, a nettó profit 40–60%-át kívánja kifizetni osztalékként, de 2022 óta az összeg stagnál.
Rövidtávú technikai kép akár kis korrekcióra is utalhat, de a tartósabb növekedési trend mellett szólnak a jelek – ezért az átfogó, fundamentális és technikai elemzést a konzervatívabb befektetői stratégia kialakításához. A heti DHL grafikon igen, korrekciót mutat egyenlőre. A fontosabb szinteket a grafikon mutatja, de a tények  agyorsjelentéssel érkezhetnek meg. Forrás: több pénzi oldal

Leave a Reply