Amazon Növekvő Munkaerő Hiány

Az AMZN-Amazon eredménye elmaradt a várakozásoktól.
Az AMZN-Amazon, egy részvényre jutó eredmény 6,12 dollár lett a várt 8,96-tal szemben, a bevételek (USD 110,8 milliárd) alacsonyabbak lettek, mint a várt 111,8 milliárd, ami összességében 15 százalékot emelkedett. A cég jelentős munkaerőproblémával küzd. Az elmúlt három hónapban 1,46 millió főt foglalkoztatott, teljes és rész munkaidőben, amely 30 százalékkal több, mint tavaly volt.
A cég jelentősen emeli a béreket, hogy az ünnepi szezonra megfelelően el tudja látni az ügyfeleit, és ez lecsapódik a jövedelmezőségben. Minden erőfeszítés ellenére a cég 130-140 milliárd dolláros árbevételt vár az elkövetkező három hónapra, miközben a piaci konszenzus eddig 141,6 milliárd dollár volt. forrás-erste
Igen érdekes gondokkal küzd az Amazon, mivel a feljebb említett adatokra támaszkodva munkaerő hiánnyal szembesült. Ami lejjebb tolhatja az árfolyamot, igen erőteljesen!
Az Amazon árfolyamának alakulása, nagyban függ attól, hogy, hogyan tudja növelni a munkavállaói számát. Ami természetesen plusz költséggel is jár, de növelni tudja a bevételének és nyereségének összegét.
Amennyiben ez nem tud megvalósulni, akkor 3000 dollár alá is csökkenhet az árfolyam. Ellenben a vízszintes támaszokra hagyatkozva újabb emelkedések indulhatnak el. Igen jó a részvény megítélése, ami igen fontos!

Címke , , , , , , , .Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

Leave a Reply