Amazon Baljós Árnyak Közepén, kitörési lehetőség előtt.
Mivel: pert indított az AMZN-Amazon pénteken annak felülvizsgálására, hogy jogszerűen járt-e el az Amerikai Védelmi Minisztérium akkor, amikor a Microsoft-nak ítélte a 10 milliárd dollár értékű, felhőalapú szolgáltatások nyújtására vonatkozó pályázatot.
A cég szerint a pályázat elbírálása során több hiba is történt, ami őket hátrányba hozta.
Köztudott, hogy Donald Trump többször bírálta már nyilvánosan az Amazont, sokan arra gondolnak, hogy esetleg ez is belejátszhatott a Védelmi Minisztérium döntésébe.
A minisztérium ezt természetesen tagadja. forrás-erste
A heti AMZN grafikon igen stabilnak mondható. Főleg úgy, hogy kitörési lehetőség is van benne. Amennyiben sikerül áttörnie a vízszintes ellenállás vonalát, akkor további vételekkel szembesüthetsz.
Ellenben lefele a ferde és vízszintes zöld támasz lehet a döntő tényező.