Nvidia Brutális Emelkedésben

Nvidia Brutális Emelkedésben, ami elért 1 erős ellenállást. Na de: erős negyedik negyedévet zárt az NVDA-Nvidia.
Az árbevétel 41%-kal nőtt év/év alapon 3,1 milliárd dollárra, enyhén felülmúlva a 3 milliárd dolláros konszenzust. Az egy részvényre jutó tisztított profit 1,89 dollár lett a várt 1,66 dollárral szemben.
Ez részben a vártnál jobb bruttó marzsnak volt köszönhető, ami 65,4% lett a várt 64,5%-kal szemben. A kedvező tendencia a fundamentumokban a most kezdődött negyedévben is fennmaradhat, ugyanis 3 milliárd dollár körüli árbevételt vár a cég a konszenzus 2,8 milliárd dollárjával szemben, ráadásul a koronavírus hatásait is igyekeztek belevenni ebbe, egy 100 millió dolláros negatív hatás formájában.
A jó teljesítmény mögött az állt, hogy a számítógépes játékokhoz grafikus kártyákat, illetve egyéb eszközöket gyártó üzletág bevételei 56%-kal emelkedtek 1,5 milliárd dollárra, míg az adatközpontokat kiszolgáló üzletág 43%-kal növekvő, 968 millió dolláros bevételt generált. forrás-erste
A heti NVDA grafikon  árfolyamának alakulása elérte a legutóbbi csúcsot. Ami arra ad következtetést, hogy némi visszarendezés után, tovább emelkedhet. Amit a remek számok mellett az előre jelzések is megerősítenek.
Így igen remek jövőbeni kilátásokat mutat a cég árfolyamának alkulása… ma közel 10%-os emelkedést mutatott be…! -és ez igen durva!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük